Amatőr paprikatermesztő

Chili paprika

Chili paprika

Nagy márciusi ültetés II. (paprika)

2010. március 14. - Valaki Innen

A másik cseréptartóba paprikák kerültek. Átnéztem minden magot amivel rendelkezem és az állás pillanatnyilag az, hogy a Garafarmos cseresznyepaprikákon kívűl minden kapott paprikából ültettem. A cseresznyepaprikák a harmadik tárolóba kerülnek majd, kicsit nagyobb mennyiségben mint a többi, mert ezeket nem magmentésre, hanem savanyúságnak akarom felhasználni.

Tehát:

  • Aji red
  • Aji panca
  • Aji amarillo
  • Aji limo
  • Thai
  • Cayenne
  • Mara paprika (rokontól kapott, róla elnevezett közepes méretű, piros erőspaprika)

Nézzük sorban mit tudunk róluk.

Aji red

Benne nagyon bízom. Azt hiszem a spicy.hu fórumában olvastam, hogy valaki látott embermagasságú többéves cserepes aji red-et. Szeretnék egy ilyen nagy egyedet szobanövénynek.

 

 

 

 

 

Aji panca

Tavalyi két termésem közül az egyik. Az enyémnek a színe inkább vöröses volt, nem narancssárgás, mint a képen látható. Közepesen csípős fajta.

 

 

 

Aji amarillo és aji limo

Őket azért veszem egybe, mert akitől kaptam összekeverte a két magfélét és egyelőre nem tudom melyik-melyik :)

Egyébként az asztalomon lévő tavaly ültettett, most már egészen nagy paprika vagy aji amarillo, vagy aji limo.

 

 

 

Thai

Ugyanattól az embertől kaptam mint a cayenne-t, csak ennyi volt a zacskóra írva. Próbáltam utánanézni, hogy mi lehet a thai paprika jellegzetessége, de sokféle szín, méret és csípősség van a leírásokban. Tudja valaki mi a thai chili?

 

 

 

Cayenne

A klasszikus piros, hosszú, csípőspaprika. Főképpen szárított, darált formában használják fel a leírások szerint. Én is ezt tervezem vele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellékes információ, hogy megindultak a piros habanerok is, így már csak két csapat várat magára Antillais Caribbean és az Acrata. Előbbit nagyon várom már.

Viszont rájöttem, hogy van egy paprika amit régóta szeretnék, mégpedig a  jalapeno. Valakinek lenne pár felesleges magja? Küldök helyette ami kell, a blogon lévőkből (ha nem most akkor termés beérés után :))

A képek forrása: thechileman.org

A ládákról pedig egy rossz telefonos kép 

A szekrény tetejére kerültek mert ott jó meleg van.

A bejegyzés trackback címe:

https://pepper.blog.hu/api/trackback/id/tr751838708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HKai 2010.03.15. 09:24:31

:)

Pont olyan paprikákat vetettél, amik nekem nincsenek. (Kivéve a Thai, amit én is így kaptam, és a Cayenne.)
Jalapeno magot szerintem a nyáron tudok majd adni, ha lesz termés. Akkor le tudjuk bonyolítani a cserét :)

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.03.15. 09:32:44

@'Kai: Rendben fejben tartom, hogy rakjak félre mindenből bőségesen magot.
süti beállítások módosítása