Amatőr paprikatermesztő

Chili paprika

Chili paprika

2012 start

2012. február 05. - Valaki Innen

Megtört a jég, elkezdtem erre az évre is a chili-vel bogarászást.

Szüleimtől kaptam egy ilyen kis mini fóliasátort, ezt segítettet beindítani ezt az évet.

Első körben bazsalikomot vetettem a keltetőtálcákba, ezek szépen ki is keltek, kellemes 20-21 fok van rájuk. A tálcát naponta forgatom, mert erősen hajolnak a fény felé. Tavaly körülbelül ilyen állapotban ugyanebből a magból kikelt "palánták" megálltak a növésben és elpusztultak, remélem idén azért lesz belőlük valami.

Illetve, amit tavaly nem sikerült türelem híján véghezvinnem: hetente ültetek 4 magot Red Savina paprikából, megnézzük melyik héten ültetettek szerepelnek jobban. Tippem szerint ez még most korai, palántadőlést tippelek, de ha nagyon elhúzom, akkor nyár végére sem érnek be a termések. Már ha lesznek termések egyáltalán.

Mesterséges fényforrással nem foglalkozom, nem vagyok egy barkácsolós típus, az áramot sem szeretem piszkálni, így egyelőre a kintről beszűrődő fényre bízom a dolgot.

 

Mivel most sok hó hullott, rakok félre egy adag hólevet, ezt kapták eddig a bazsalikomok spriccflaskából, tervek szerint ezt kapják majd a chilik is. 

A páratartalom megnövelésén is gondolkodom, a legalsó szintre helyezett tálca vízzel, ezt lehet meg is csinálom még ma.

Ami idén még lesz a kertben:

  • Csicsóka - ez elfoglalja azt a kis ágyást, ahol tavaly uborka, bab, répa volt.
  • Paradicsomok - a tuják között még mindig van annyi hely, hogy 1-1 tő kikerüljön.
  • Fűszernövények - bazsalikom, borsikafű meg ami még a kezünk ügyébe akad.
  • Bab - ez csak tipp, de szerintem a feleségem fog vetni a kerítés mellé.
  • Chili - első körben Red Savina, a lelkesedésemtől függ, hogy mi kerül még ültetésre, lehet, hogy a Jalapeno magjaimat (talán maradt 1-2 szem) megpróbálom elültetni idén is, tavaly azok sem nőttek meg.

Mindenkinek jó tervezést és bőséges chili termést kívánok 2012-re!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pepper.blog.hu/api/trackback/id/tr304067554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tommirra · http://redsavina.blog.hu/ 2012.02.06. 06:32:24

nem szar ez a keltető.
tényleg jó lenne hozzá egy világítás. bár ha több polcra is pakolsz akkor meg kell oldani hogy az alsó polcokon is legyen fény.
ha gondolod segítek. bár én sem vagyok nagy villanyász.

bratya 2012.02.06. 08:35:44

Szia! Gratulálok a lelkesedésedhez. Én még várok egy kicsit vele, nekem jobban bejöttek a csilik amiket később keltettem a lakásban, de szerintem két hét múlva már én is rakom őket földbe. Érdekes, hogy a csicsókát olyan ágyásba akarod rakni, ahol más is megnőtt. Nekem volt csicsókám egy bérelt kertben, a rendes veteménybe nem raknám bele, mert elburjánzik és az életben nem irtod ki. Javaslom, hogy olyan helyre tedd, ahol nem zavar, ha több évig (évtizedig) is kihajt. pl. kert vége kerítés mellé, stb. A talajra fényre-árnyékra nem érzékeny. Ezt természetesen csak jótanácsként és tapasztalatból mondom. Ahol nekem volt kiültetve kb. 8 éve nem műveli senki a kertet, de még mindig hajt a csicsóka.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2012.02.07. 12:37:16

@tommirra: köszönöm a felajánlást. :)
apósom egyébként villanyszerelő (volt), tudna nekem szerelgetni valamit, de most idén megnézem mit ad a cucc anélkül. Reményeim szerint kikerülhet hamar majd a teraszra napközben.
@bratya: igen, hallottam a csicsóka kiírthatatlanságáról. Szerencsére ez az ágyás a kerítés mentén van, ezt tervezzük mindig bővíteni majd befelé.
süti beállítások módosítása