Amatőr paprikatermesztő

Chili paprika

2011 első negyedévi tervek

2011. január 09. - Valaki Innen

Először is:

Idén tiszta lappal kezdek. Az összes cserépben lévő, átteleltetésre szánt paprikámat (kb 30 tő, na jó egy Sárga Habanerot és két hatalmas Aji Limo-t megtartottam mutatóba) kíméletlenül kivégeztem. Ameddig a penész problémánk nem oldódik meg, nem engedhetem meg a luxust, hogy ilyen mennyiségű a penészspórák melegágyául szolgáló föld legyen a lakásban. Egy részük el is pusztult magától. 

Eredetileg úgy terveztem, hogy idén az első ültetésem április első hétvégéjén végzem majd. Ennek oka, hogy tavalyelőtt nagyon sínylődtek a túl korán ültetett növények, palántadőlés-nyúlás miatt nagyon meg kellett küzdeni azért az egy-két tőért, ami végül életben maradt.

Tavaly kicsit későbbre tettem a magvetések időpontjait, február-március környékén kezdtem el a magokat földbe szórni. Jobb lett az eredmény, gyorsabban elkezdtek fejlődni a növények, de sok egyed 10-15 centiméter magasságban megállt, kifakult. Ennek oka lehet a még mindig túl korán elkapkodott ültetés, és persze a tavalyi napsütésben gyenge év is. Ezért terveztem eredetileg az április elejét. 

Nem biztos viszont, hogy kibírnám chili basztatás nélkül az elkövetkezendő három hónapot, ezért a következőt találtam ki.

Három turnusban ültetek még április előtt. Ugyanannyi magot, ugyanabból a fajtákból fogok kiválasztani.

Az első adagot ma (2011.01.09), a másodikat február 6.-án a harmadikat pedig március 6.-án ültetem majd el. Kíváncsi vagyok, lesz-e lényegi eltérés a 3 turnus egyedei között.

A választott fajták és turnusonkénti mennyiségek:

Bhut Joloika : 3 darab

Jalapeno : 3 darab

Sárga Habanero : 3 darab

Buena Mulata : 2 darab 

 

Masquerade : 2 darab

Az utóbbi két fajtához eddig még nem volt szerencsém, idén kaptam őket. Mindkettő igen mutatósnak ígérkezik így a képek alapján. Bhut Jolokia is idei magcseréből származik, köszönet mindháromért!

Az ültetés tejfölös/joghurtos poharakba történik (1 mag - 1 pohár), némi kertből származó föld és szimpla virágföld keverékébe. Külön megvilágítást nem terveztem, egy délre néző ablakba helyezem el őket.

Fogadalmat teszek emellett, hogy minden ültetett paprika adatait nagyon figyelmesen nyilvántartom, mert tavaly borzalmas zűrzavar volt a "majd holnap ráírom úgyis megjegyzem" illetve "nem felejtem el, hogy ide mit ültettem" lustaság szülte kijelentések eredményeképpen.

Tehát: Fajta - ültetés dátuma minimum a cserepekre kerül majd, ehhez jöhet még az esetleges átültetések dátuma, mert ez is hasznos információ lehet, ha egy-egy életképesebb, szebb növény fejlődik ki. Tapasztalat még, hogy érdemes valamilyen vízálló anyagra írni, mert elmosódásból is születtek azonosíthatatlan fajták.

A bejegyzés trackback címe:

https://pepper.blog.hu/api/trackback/id/tr322571187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

capsa 2011.01.09. 13:57:29

Sok sikert és várjuk a beszámolókat! :)

tommirra · http://redsavina.blog.hu/ 2011.01.09. 18:38:48

jó a 3 lépcsős ültetési ötlet.
kíváncsian várom az eredményt.

bratya 2011.02.10. 08:53:07

Tanácsot szeretnék kérni. Én most kezdem a chilipaprika termesztést hobbi szinten. Szereztem már be több fajta magot. Az érdekelne, hogy február végén, vagy március elején nem késő-e még a magvetés, lakásban, fűtött körülmények között? Ha valakinek van ilyen irányú tapasztalata akkor kérem írjon. Előre is köszönettel: Bratya